Egy tegnapi beszélgetés közben ráébresztett egy szívemnek kedves személy arra a tényre, hogy valószínűleg nem csak az a 7-8 ember olvassa ezt a blogot akikkel rendesen is tartom a kapcsolatot, hanem eltévedt internet vándorok is véletlenül idekeveredhetnek. Aki nem ismernek, nem tudnak rólam semmit, ahogyan én se tudok róluk semmit. Viszont nem én olvasom az ő bejegyzéseiket, hanem fordítva és ezért lehetséges, hogy nem ártana egy klasszikus "ki vagyok én" bejegyzés. Vagyis ez természetesen a kezdetek kezdetén lett volna okos dolog, de mivel akkor nem tettem, most igyekszem bepótolni. Nem hiszem, hogy bármikor is végeztem volna már ilyen önleíró tevékenységet, kicsit fura így belegondolva is. Főleg mivel önnön magam csak belülről látom, még a hangom sem hallom igazinak, úgy ahogy más fülében hallatszik.
Az alapvető dolgokkal kezdem talán, majdnem 23 éves egyetemista lány vagyok, aki éppen ... Ez pont olyan mint az albérlet kereső szövegek első mondata, valami más kellene. Szóval adott egy lány, aki kétszakos tanárin van/volt (angol-német, jelenleg passzív féléven) és besokallt, vagy csak alacsony az ingerküszöbe. Mivel mindenki arról regél, mennyire jó ha sokat utazol és külföldön tanulsz, nekem is megvannak az álmok, tervek, célok, miért is ne akarjak világot látni? Nem sok mindenkinek jön össze talán, éltem Dániában és Németországban,illetve nyaralni is mentünk a családdal sokfelé, viszont az egyetem alatt annyi a szabadidő, hogy megszámolni se tudnám. De aki esetleg az egyetemi szabadidővel nincs tisztában, zárójelben megjegyzem, a nullával határos. Nyilván arra szakít időt az ember amire akar, de ha jól is szeretne teljesíteni, majdnem mindenhova bejárni és eleget is aludna a szóban forgó illető, akkor nem sok idő marad fölösben. Adott tehát ez a helyzet, gondoltam hozzuk ki belőle a maximumot és gyerünk fél évre külföldre. Vagy egy évre, ha olyan lehetőség adódik.
Először egy indonéz év lehetősége volt tervben, de aztán az információ hiányára hivatkozva mégse pályáztam. Bármennyire jó lett volna, azért csak a világ másik vége és ezzel így a félsz is bennem volt kissé. Végig gondoltam és úgy döntöttem inkább az Erasmus félév felé húz az agyam, próbáljuk ki azt. Mégiscsak a kontinensen, Európában maradnék és persze nem utolsó sorban a tanulmányaimat sem kellene szüneteltetni, mivel egy külföldi egyetemre "nyernék" helyet az adott félévre fél évre.
Ki is néztem szépen milyen helyek vannak, mert ugye szakonként változik a lista, Izland és Norvégia persze rögtön meg is tetszett. Megnéztem a tanszéki honlapokat, hova is lehet pontosan pályázni, megírtam a tervezetet és be is adtam az összes szükséges papírt. Aztán csak vártam és vártam, eltelt 1 hét, majd még egy és még mindig nem kaptam választ sikeres-e a programom. Persze mikor rákérdeztem, mindenki mosta kezeit, ők kiküldték az emailt, amiben az állt, hogy a tanszék/Erasmus bizottság nem találta megfelelőnek a tanulmányi hátterem, ezért nem tudják támogatni a pályázatom.
Amit viszont több okból sem értek, mert abban a hitben voltam az egyetemeknek érdeke, hogy minél több diákjuk menjen külföldre tanulni, illetve az anyagi keretet ha nem használják fel, akkor vissza kell utalni. Mondhatnánk, hogy valaki vezetőség közeli személynek, fontos egyénnek tartották fent azt az egy izlandi helyet, de körülbelül még két pályázat érkezhetett az enyém mellett a szűkös határidők miatt. Szóval az Erasmus kilőve, lányos pityergés aztán fel a fejjel, jövőre újra pályázok.
Persze soha semmi nem a tervek szerint alakul, mert május közepén szembejött velem egy svédországi pályázat lehetősége, Elolvastam a rövid leírást, Evs vagy mi a csuda egy svéd népfőiskolában, 1 év és rengeteg lehetőség. Nyilván miután megfogott a dolog, utánaolvastam azért rendesen is és eldöntöttem, hogy én ezt akarom, bepályázok. Megírtam a motivációs levelet, tényleg igyekeztem nem klisé dolgokat írni, egyéni lenni és kitűnni a tömegből. A kreatív önéletrajz már keményebb dió volt, mivel a google nem nagyon adott semmi támpontot és a leírás is amit kaptam néhol homályosan írt csak róla. Nagyon akartam, az utolsó kis helyet is telepainteztem és végül megszületett a belsőm halvány lenyomata papírformában. Miután elküldtem eléggé izgultam, mit gondolnak majd a pályázatomról, mert sok olyan dolog volt benne ami vagy kizáró vagy nagyon előnyös. Aztán persze jött a válasz, hogy engem választottak!
Így kezdtem tehát a kalandot, azóta itt vagyok, erre az évre svédnek álcázom magam egy kicsit. Igyekszem minél többet barátkozni és a nyelvet megtanulni. Két hónap telt el, rengeteg dolog történt már így is, alig várom mi jön még!
A szerdai hosszú bejegyzés után tartottunk egy workshopot a kávézóban, merthogy a diáktanács megálmodta a hónap ötletét, azaz tartsunk Halloween bulit. Ezzel nem is lenne semmi gond, csakhogy senki nem szeretne felelősséget vállalni semmiért, az elnök is csak a többiekre mutogat. Szóval így indultunk neki, hogy az ötlet megvan, de azon kívül semmi. És bármennyire erősködik is Kay, hogy ez nem a mi dolgunk, nem a mi projektünk, azért csak böki a csőröm ha valami jó dologból semmi nem lesz a végén. Úgyhogy este workshopot tartottunk, csináltunk rengeteg különböző díszt és dekoráló elemet, mire az egyik lány kinyögte, hogy ne ma díszítsünk, hanem 2 hét múlva csak, a buli előtt, mert szerinte az mennyivel különlegesebbé tenné az egész hangulatot. Ezért aztán szépen bedobozoltunk mindent, majd bepakoltuk az egyik sarokba a következő 2 hétre.