2016. szeptember 8., csütörtök

Csütörtöki csapatépítés

Ma tartottuk a második filmes esténket, ezen a héten a félelem volt előtérben, mert Horror estet tartottunk. Elég sokan eljöttek, ahhoz képest hogy a héten rengetegen jöttek oda hozzánk, hogy "jajj de utálják" a horrort. Ilyenkor kedvesen közöltük velük, hogy mi is, de ilyet is kell tartani. Még szavazást is indítottunk facebookon, végül a Démonok közt nyert, így azt néztük.
Kaptunk egy bicajt is ma, Ulrika a koleszfelelős sikeresen elintézte nekünk. Meg is beszéltük Kayjal, most már hozzá megyünk az összes bajunkkal, mert akkor másnapra tuti el lesz intézve. Nagyon szupi a bicaj, kosara is van meg minden ami kell. Hétvégén ki szeretném próbálni, megyek majd egy kört vele a környéken.
A kávézó elég nyugis, már teljesen beleszoktunk a körforgásba. Jövő héten Stockholm, remélem a Personal assistance csapat megoldja nélkülünk a munkát. Kicsit fura, mert nem csak mi megyünk a jövő héten, hanem a Textiles lányok is. Ki is derült, hogy minden csapat megy kirándulni, csak más időpontokban. Pär osztálya Varsóba megy elvileg, lehet mi is mehetünk velük, mert félig mi is odatartozunk. Két hét múlva elő is adunk! Választottunk egy-egy afrikai országot és az enyém Szwáziföld. Lehet 5 oldalas beadandót írni, vagy egy rövid prezit előadni. Bár szerintem elég egyértelműen mindenki az előadást fogja választani :)

Ma gulyást főztek a konyhán ebédre, kicsit szkeptikus voltam, mert a dániai félév során főztek már nekünk egyszer gulyást. Spagetti, káposzta és húsgolyók voltak benne, sírtunk és a nevetéstől fulladoztunk akkor. De most, hatalmas meglepetésemre, majdnem ugyanolyan gulyást ehettem mint otthon. Csak a zöldség volt másmilyenre vágva, de amúgy kísértetiesen hasonlított Api főztjére :) Nagyon boldog voltam megint ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése